Z17DTH motor P0234 hiba megoldásának története
Sziasztok!
Körülbelül egy évet
küzdöttem a z17dth motorral szerelt astramnál a P0234 hibakóddal és elég
sok pénzt ráköltöttem mire megjavult egy kb 0 forintos javítással a
végén. Hogy más ne költse a gatyáját hasonló dologra szeretném leírni
részletesen a megoldást, hátha pont ez javítja meg a ti autótokat is.
Tehát
a pontos jelenség az oly sokszor jelentkező 5. sebességben 2500-3000-es
fordulatnál kigyulladó szervíz lámpa ami után elmegy az ereje az
autónak. Nekem az autópálya emelkedő volt az amikor mindig elő tudtam
hozni a hibát, ezért is mentünk ilyen helyre több szerelővel is más-más
műszerekkel, de sosem derült ki mi okozza a hibát.
Ezért aztán elkezdtem átnézni a különböző alkatrészeket amiket tanácsoltak ilyenkor.
Elsőnek a neten keresgéltem és amit tudtam megcsináltam.


A 2. képen jelzett résznél van egy kis
érzékelő (a képen nincs a helyén már) a fekete kúpos henger alatt, amit
kitakarítottam a blokkon lévő lyukkal együtt, de a hiba persze nem múlt
el.
Így néz ki a leszerelt dolog.

Aztán azt a tippet kaptam hogy a turbó
okozza, ezzel elmentem szerelőhöz. Le lett szedve, kicsit koszos volt,
de mondták is hogy ez nem igen fogja megoldani a hibát. Természetesen
igazuk is lett és maradt ismét minden a régiben. Az egr szelepet,
létgömegmérőt és a szívó oldali műanyag csöveket is megnézték de rendben
voltak. Mivel még sosem volt levéve a turbó és a kipufogó csavar
beleszakadt levételkor, így a sok extra javítással együtt 100000Ft-ot
fizettem a semmiért. Pontosan nem tudom, de valszeg a geometriát itt nem
szedték szét csak megnézték hogy koszos-e.
Ezután jött az a
tanács, hogy a hengerek felett a szelepeknél van egy hosszú tengely amit
a végén egy levegővel működő szelep állítgat és a koromtól ez be
szokott szorulni. Na ez a szelep az ami a második képen fekete kúpos
henger néven van.
Ezt kézzel alig lehetett megmozdítani, nem hogy vákummal. Leszedtük és hát szörnyen nézett ki, ezért takarítás,

de ismét nem javult :(
Na ezután az a
tipp jött, hogy a turbó ennél a kocsinál változó geometriájú és
szorulhatnak azok a lapátok is a koromtól esetleg. Ahogy korábban írtam
nem tudom pontosan ezt nézték-e az első levételnél, de hogy rendben
legyen ezt most megcsináltattam. A tól-ig mozgásban a végén nem volt
tökéletes, de be lehetett állítani és ezt megtették, természetesen a
hiba még mindig megmaradt.



Itt 15000-et fizettem a turbó beállításért, a le- és felszerelésért szerencsére semmit.
Na
itt volt az hogy kidobom a kocsit a kukába, de kaptam még egy tanácsot.
A turbónak a geometria részéből jön egy szintén levegőt vezető cső,
mert hát ebben a kocsiban rengeteg dolgot ezzel a vákum dologgal
állítanak.

A képen van a narancssárga cső, na annak a
jobbalján van a fém hengeres rész, na ebből jön ki jobb alul a vákumcső,
ami felfele egy fekete műanyag védőcsőben elmegy a blokk felé. A
vákumcső a turbótol a blokk jobboldalán még a valtó előtt elmegy hátra
és a blokk mögött alul bekanyarodik balra.
Mondták kövessem végig ezt
a csövet és fogok találni két kis szelepet amiket ki kellene
takarítani. Itt hátul a blokk alján közel a deknihez van a lábtér felé
két kis szelep a motorfalon. Ezeknek van elektromos csatlakozója és
mindkettőnek két-két levegő csatakozója. A képen a második van már csak
fent ami a hibát okozta. A hibát okozó szelep a fekete, nem pedig a már
leszerelt fehér.

Olyan két állása van ennek a szelepnek, hogy vagy a két levegőcső bemenet között engedi át a levegőt vagy lezárja az egyiket és a kültérből érkező levegőt engedi a másikba. Na ezt a szelepet kell leszerelni majd lepattintani a végén lévő kis kúpot.

Majd itt a kis tölcsér részben van egy pici
szivacs, mivel mint látszik is ez az alkatrész a blokk alján eléggé sok
koszt kapó helyen van, ezért is van ez a kis szivacs szűrésnek iderakva.
Viszont a sok kosz és az idő teltével ez a szivacs elveszti
rugalmasságát és a beszívó állapotban teljesen összenyomódva a szelep
magábaszívja azt, ezzel eltömítve a bemeneti részt.
A képen ott van a
szelep, a kupak és a vékonyabb a már összezsugorodott rossz szivacs,
valamint egy szerzett másik ilyen levegőszelepből kivett még rendes
formájú.
Na ezt a kis szivacsot cseréltem ki és persze az autó tökéletes.
Sok
szívás és pénz ment rá, de most hasít a kocsi bármikor.Remélem tudok
segíteni ezzel a kis leírással, hogy ha tényleg nektek is ez okozza
akkor a különböző fenti dolgok javítására ne költsetek százezreket. Ok a
fenti szelepekre ráfért a korom kiszedése ez igaz :)
Hozzászólások
-
2023.02.26 04:43:35
Szia! A leírásban említett kis szivacsot honnan lehetne beszerezni ?
Sajnos nekem is ez a hiba jelenség van, és hónapok óta szenvednek vele a szerelők, természetesen már én is 90 ezret fizettem olyan alkatrészekért amiket lehet hogy nem is kellett volna kicserélni!
Ha van ötleted hogy hol tudnék venni olyan kis szivacsot, akkor várom válaszod!
Köszönöm szépen
-
2023.02.01 19:33:00
Na, én cseréltem a szelepet kompletten, jó lett, de nem sokáig (kb 1-2 nap)
egyszer bele fújtam, egy napig megint jó volt. Már kb 1 éve úgy közlöekedem hogy néha vissza jön a hiba, de mivel sokat megyek autópályán nem foglalkozom vele. 100-1000km per út a pályán, ha egyszer elöfordul azzal együtt tudok élni
De köszönöm a leírást, még meg van a régi szelep kitalálok rá egy megoldást hogy valami komolyabb szüröt tudjak rá aplikálni.
-
2020.07.27 17:59:00
Én azóta kicseréltem ismét és nem eredeti szivacsot raktam most bele. Tudom ez nem segítség, de egy tükörrel amit lentre raksz az alsó porvédő lemezre és ráhajolsz a kocsira fejet megtámasztva kb az ablaktörlőknél a műanyagon, kb 20 perces meló. Na de én láttam annó lentről is ez igaz, de ha elég ügyes vagy fentről is megoldható.
-
Sziasztok! Hasonló a problémám nekem is (Z17DTH astra). Kicsit utánna néztem. A neve: MÁGNESSZELEP VÁKUUMTÖLTÉS NYOMÁSSZABÁLYOZÓ OEM gyári szám: 8 60 485 de valószínüleg lecserélték mert azt írja hogy alkalmazandó: 8 60 411 Van egy masik szam is amellyel konnyeb pl autosboltban keresni.—> V406300131 Egyébként a turbofeltöltô vákuum rendszerhez tartozik. Remélem ez is egy kis segítség valakinek.2019.08.22 10:29:49
Online tagok
- Jelenleg nincs online tagunk!
Események
-
Új kérdés Astra g z16xep hűtővíz probléma néven!benji32 22 órája 19 perce
-
Új kérdés Vectra C 1.9 dízel műszerfal háttér világítés és belső tér világítás néven!pityi74 1 napja 2 órája
-
Új hozzászólás a(z) Lendkerék. kérdéshez!firgaba 1 napja 22 órája